2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.A népmese napját első ízben 2005. szeptember
30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.
Bevezetésképpen a gyerekek találós kérdéseket fejthettek meg, melyben a legkisebbek is nagy lelkesedéssel vettek részt.Idén erre az alkalomra két kis előadót hívtunk meg: Bödők Bernadettet és Naňo Nimródot, akik mesemondó versenyeken vettek részt és komoly eredményeket értek el. Az előadás nagyon tetszett tanulóinknak, nagy tapssal jutalmazták őket. Ezután interaktív kivetítőn A csillagszemű juhász című, magyar népmesét tekintettük meg, amelyet aztán egy prezentáció segítségével fel is dolgoztunk. A tanulók ezúttal „házi feladatot“ is kaptak, amelyet természetesen az iskolában fognak elkészíteni, minden résztvevő rajzol egy rajzot a mesével kapcsolatban, amelyeket ki fogunk állítani az iskolában és bárki megtekintheti.
Végül pedig elmentünk megnézni a játék kiállítást, ahol Ica néni már várt minket és érdekes történetekkel szórakoztatott bennünket. Ez a kiállítás már régóta nyitva áll az érdeklődők előtt, sok tanulónk már többször is járt itt, de még mindig találtak számukra érdekes játékokat, tárgyakat.
Reméljük, hogy sikerült gyermekeinknek maradandó élményt szereznünk. A továbbiakban is buzdítani fogjuk őket a mesék, népmesék szeretetére, valamint az olvasásra.