Sikerrel és jó hangulatban valósult meg a szülő - pedagógus bál
Intézményünkben nagy örömünkre idén is megvalósulhatott a bál, amely kiváló alkalmat teremtett a közösség erősítésére, a találkozásra és az együtt ünneplésre. Az estét vidám hangulat, tartalmas beszélgetések és sok mosoly jellemezte.
A rendezvényt az iskola tánccsoportja változatos tánc koreográfiákkal nyitotta meg.
A megnyitót követően köszöntőt mondott intézményünk igazgatónője Banai Tóth Enikő, aki hangsúlyozta a pedagógusok és a szülők együttműködésének fontosságát, valamint megköszönte mindazok munkáját, akik hozzájárultak a bál létrejöttéhez. Őt követte Banai Tóth Pál polgármester beszéde, aki elismeréssel szólt az iskola közösségéről és a közös programok közösségformáló erejéről. Végül a Szülői Szövetség elnöke Tallósi Andrea is üdvözölte a jelenlevőket, megköszönve a támogatást, az önkéntes munkát és az összefogást, amely nélkül ez az este nem jöhetett volna létre.
A fantasztikus hangulatról és remek zenékről Mikle Peti gondoskodott.
Ezúton is szeretnénk hálás köszönetet mondani minden szervezőnek, fellépőnek, támogatónak és résztvevőnek, akik jelenlétükkel és munkájukkal hozzájárultak a bál sikeréhez.