Iskolánk az idei tanévben immár negyedik alkalommal bekapcsolódott az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium és a Péczeli József Komárom- Esztergom Megyei Honismereti Egyesület által szervezett tanulmányi versenybe, melynek témája a történelmi Esztergom vármegye volt. A verseny határon átívelő, mivel a mai esztergomi és párkányi járás is szerepel benne. 34 alap- és középiskolai csapat vett részt a négy fordulós, levelező formában zajlott megmérettetésen. Közülük 11 csapat jutott a döntőbe, melynek idén az esztergomi Árpád - házi Szent Iskola adott otthont. A diákok itt sem unatkoztak, számos logikai, ügyességi, térképes, képfelismerő, és persze tudást igénylő feladattal kellett megbirkózniuk. Emellett minden csapatnak elő kellett adnia egy korhű szituációs játékot - meghatározott témákra, rögtönzésszerűen.
Intézményünket a végső megmérettetés során egy háromfős csapat képviselte két 9. osztályos tanuló – Varga Aranka és Zámbó Bíborka Jázmin – ,illetve egy 8. osztályos diák – Nagy Csaba - személyében. Csapatunk ezüstsávos minősítést szerzett. A felkészítő pedagógus Bogács Márta tanító néni volt.
A résztvevők a jelentős mennyiségű tudásanyag mellett könyvjutalommal is gazdagodhattak. Sőt mi több, a szervezők egy tartalmas kirándulásra hívták meg a döntős csapatokat, melynek során – idegenvezetéssel - lehetőségük nyílik a verseny során tanulmányozott települések legkiemelkedőbb műemlékeinek megtekintésére. A kiruccanást nagy izgalommal várjuk, a diákoknak pedig további sok sikert kívánunk!