Újdonságok

          • "Csoda a te kezedben van"

          •  

            A Budapesti Fővárosi Nagycirkusz artistái és zsonglőrei tették felejthetetlenné iskolaközpontunkban a tanév végi kavalkádot. Hálás köszönet Husvéth Renátának, akinek ajánlására került intézményünk a kiválasztottak közé! A neves művészek elhozták közénk a csodát, a varázslatot, ennek a lenyűgözött cirkuszi világnak a hangulatát. Köszönjük szépen!

          • Felső tagozatos évvégi kirándulás

          • Felső tagozatos tanulóink két napos osztálykiránduláson vettek részt a tanév végén, amely nagyon sok érdekes élményt tartogatott számunkra.

            Elsőként Szklabonyára látogattunk, ahol megtekintettük Mikszáth Kálmán Emlékház kiállítását. Az interaktív kiállításon sok érdekességet tudtunk meg Mikszáth Kálmán életéről és munkásságáról. Ezután Alsósztregovára utaztunk, ahol bejártuk a Madách-kastély épületét. Érdekes volt látni azt a helyet, ahol Madách Imre élt és alkotott.

            Az este folyamán a Gombaszögi Tábor területén szálltunk meg. Hangulatos faházakban aludtunk, sokat beszélgettünk, az esti programok jó hangulatban teltek, mindenki jól érezte magát.

            Másnap megtekintettük a Betléri-kastély kiállítását. A kastély gyönyörű berendezése és a történelmi tárgyak nagy hatással voltak ránk. Ezután ellátogattunk az Ochtinai-aragonitbarlang különleges természeti látványosságához. A barlang csillogó aragonitképződményei lenyűgözőek voltak, és sok új dolgot tanultunk a föld alatti világ kialakulásáról.

            A kirándulás során nemcsak sok ismerettel gazdagodtunk, hanem még jobban összekovácsolódtak osztályközösségeink is. Rengeteget nevettünk, beszélgettünk és közösen szereztünk szép emlékeket. Ez a két nap mindenki számára felejthetetlen élményt jelentett.

          • Alsó tagozatos évvégi kirándulás

          • Alsó tagozatos tanulóink idén a Vagabundus parkba kirándultak év végén. A gyerekek a következő programokat élvezhették: tudáspróba,quadozás,laser tag,vagabundus express, madárbarát kert látogatása,labirintus....a kivételes nyári melegben jólestek a vízi programok,melyek közül nagy sikert aratott a fürdőzés a medencében. Mindenki jól érezte magát és kellően elfáradt. Köszönjük szépen.

          • Pro patria kupa

          • Pro patria kupa, Hetény

            Köszönjük a meghívást a Hetényi Tarczy Lajos Alapiskolának!

            Egy jó hangulatú délelőtt tölthettünk el, ahol fontos volt a gyorsaság és ügyesség is. Iskolánkat képviselték: Szabó Arina Zoé, Zsemle Hanna, Farkaš Bence, Vasas Máté, Nagy Sándor és Szalai Ádám.

          • XIX. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál

          • 2026. június 13-án Komárom adott otthont a XIX. Kaszás Attila Versmondó Fesztiválnak, amelyen iskolánkat három harmadik osztályos tanuló képviselte: Bertók Krisztina Cintia, Miklós Marcell és Řáda Eliza Emili.

            Tanulóink nagy lelkesedéssel és felkészültséggel szerepeltek ezen a rangos megmérettetésen, ahol mindhárman ezüst sávos minősítésben részesültek.

            Szívből gratulálunk!

          • Vizváry Vilmos szavalóverseny

          •  

            Iskolánk tanulói idén is részt vettek a csallóközaranyosi Kóczán Mór Alapiskola és Óvoda által szervezett Vizváry Vilmos szavalóversenyen. Az első osztályt képviselte Sántha Viktória és Trenčík Nea,a 2. osztályt Řáda Lilianna és Csicsó Natália,a 4.osztályt Szabó Nimród a 8. osztályt pedig Zsemle Hanna. Minden tanuló kapott oklevelet a részvételéért és apró ajándékkal is kedveskedtek számukra a szervezők. Zsemle Hanna a saját kategóriájában az előkelő 2.helyen végzett. Gratulálunk mindenkinek,további sok sikert kívánunk! Arra bátorítjuk tanulóinkat hogy kitartóan haladjanak tovább ezen az úton!

          • Duna-menti Szomszédoló Süttőn

          • Június 4-én, a nemzeti összetartozás napja alkalmából részt vettünk a Süttőn megrendezett Duna-menti Szomszédoló rendezvényen, amelynek célja a Duna két partján élő közösségek kapcsolatainak erősítése, egymás megismerése és az összetartozás érzésének elmélyítése volt.

            Tartalmas és élményekben gazdag napot tölthettünk együtt. Részt vettünk az Őrzők emlékműsorán, amely méltó és megható pillanata volt a rendezvénynek. A program során számos játékos és ügyességi feladat várt ránk, ahol jó hangulatban versenyezhettünk és új ismeretségeket köthettünk.

            Külön büszkeség számunkra, hogy csapatunk elnyerte a Jó Szomszéd Oklevelet, amely a verseny dobogós helyezését jelentette. Ez az elismerés nemcsak a sikeres szereplésünket, hanem a közösségi összefogás és a jó szomszédi kapcsolatok fontosságát is jelképezi.

            Köszönjük ezt a szép napot!

            „A Duna nem elválaszt, hanem összeköt minket!”

          • Rendhagyó természetismeret óra

          • Május 8-án Sir David Attenborough 100. születésnapja alkalmából rendhagyó természetismereti ótát tartottunk.Zsuzsa tanító néni bemutatta a még mindig aktív tudós, természetfilmes munkásságát, megnéztünk egy rövid részletet a filmjeiből, majd meghirdettünk egy pályázatot Csodálatos bolygónk címmel, ahol 3 kategóriában lehetett benyújtani az alkotásokat: rajz, poszter, fotó.Mivel az összes beérkezett munka igényes volt, így mindenki jutalomban részesült. A 2 legaktívabb tanuló: Takács Boglárka és Takács Imre különdíjat is kapott. Ügyesek voltatok 🤗

          • Gyereknap 2026

          • Az idei gyermeknap különleges alkalom volt az Iskolaközpontban, hiszen ezen a napon adták át az új falusi játszóteret és a régóta várt multifunkcionális sportpályát.

            Az átadáson részt vettek az óvodások, az alapiskola tanulói, valamint községünk polgármestere is, aki néhány szóban köszöntötte a jelenlévőket.

            A gyermeknapi program keretében a pedagógusok különböző játékos feladatokkal készültek a gyerekek számára. Az új sportpályát a dunamocsi Legendák csapata és a felső tagozatos tanulók barátságos focimérkőzéssel avatták fel.

            A legfontosabb pedig az volt, hogy a gyerekek jól érezték magukat, sokat játszottak, mozogtak és vidáman töltötték a napot.

          • Színházlátogatás

          • Május 28-án iskolaközpontunk óvodásai és alsó tagozatos tanulói a Jókai Színházban voltak. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház vendégelőadásában,Berg Judit: Rumini Tükör- szigeten című családi musicalt  tekinthettük meg,melynek története betekintést nyújtott Rumini,a kisegér egyik izgalmas kalandjába. Az előadás rendkívül nagy tetszést aratott a gyerekek körében,igazán színvonalas és igényes volt. Köszönjük szépen.

          • Pitagorasz járási matematikaverseny

          • Miklós Máte 4. osztályos tanulónk ma átvette a Pitagorasz járási matematikaversenyen elért

            3. helyezéséért járó oklevelet és díjat. Szeretettel gratulálunk neki ehhez a szép eredményhez!

          • XXX. Katedra Irodalomverseny

          • Országos 8. helyezés a XXX. Katedra Irodalomversenyen!

            Hatalmas büszkeséggel számolunk be diákjaink legújabb, kimagasló sikeréről! Ma, 2026. május 20-án zajlott Nyitrán a 30. Jubileumi Katedra Irodalomverseny országos döntője, ahol iskolánk csapata az előkelő 8. helyezést szerezte meg!

            Maga a megmérettetés szeptemberben kezdődött egy hosszú, komoly felkészülést igénylő levelező fordulóval. A lányok hónapokon át tartó, kitartó munkájának köszönhetően bejutottak a legeslegjobbak közé: a mai országos döntőben már csak a 20 legkiválóbb csapat mérhette össze a tudását.

            A verseny feladatai végig rendkívül kreatívak, játékosak, ugyanakkor rendkívül részletbe menőek voltak. A lányok az akadályokat fantasztikus gördülékenységgel vették!

            A csapat tagjai: Danázs Dóra, Fülöp Boglárka és Szabó Arina Zoé.

            Felkészítőjük: Stefankovics Boglárka tanító néni.

            Végtelenül büszkék vagyunk a lányok kitartására, példás szorgalmára, és arra a kreativitásra, amellyel ezt a nehéz versenysorozatot végigcsinálták! Szívből gratulálunk nekik!

          • Brigád

          • Jó hangulatban telt a hétvégi brigád. Köszönjük a jelenlévőknek, hogy ùjra segítségünkre voltak az iskolaudvar szépítgetésében.

          • Szakmai nap

          • Nyolcadikos tanulóink a mai napot a Karvai Kereskedelmi, Szolgáltatóipari és Vidékfejlesztési Szakközépiskolában töltötték. Megismerkedtek a különböző szakmákkal, kipróbálhatták magukat a konyhában, virágkötő műhelyben, az asztalosok bemutatták az új gépeket, 3D nyomtatót, gravírozót. Továbbá kipróbálhatták, milyen számítógépen kertet tervezni. A legnagyobb sikert az autó szimulátor aratta. A nap végén élményekkel, új ismeretekkel és számos remekművel térünk haza.

            Köszönönjük ezt a remek napot!

          • Természetiskola

          • Május 11–15. között a 2., 3. és 4. osztály tanulói erdei iskolában vettek részt Verőcén, a Csattogó-völgyben. Nagyon jól éreztük magunkat, és rengeteg élménnyel gazdagodtunk. A hét során sokat kirándultunk és túráztunk, miközben sok érdekességet tanultunk az erdő és a madarak életéről. Készítettünk térképet, pólót festettünk, gyöngyöztünk, valamint részt vettünk egy izgalmas éjszakai túrán is. Esténként együtt táncoltunk, énekeltünk, műsort készítettünk, és nagyon sokat nevettünk. Ez az öt nap tele volt kalanddal, vidámsággal és közös élményekkel, amelyeket sokáig emlegetni fogunk.

          • Regionális angol nyelvi verseny

          • A párkányi Ady Endre Alapiskola szervezésében került sor a regionális angol nyelvi versenyre, amelyen nyolcadik osztályos tanulók mérték össze tudásukat. A megmérettetésbe összesen 9 iskola 23 diákja kapcsolódott be. A verseny három részből állt. A résztvevőknek először egy saját készítésű prezentációt kellett bemutatniuk a példaképükről, majd képleírási feladatban mutathatták meg szókincsük gazdagságát és kommunikációs készségüket. A harmadik fordulóban szerepjáték várta a tanulókat, ahol elsősorban a beszédkészség és a spontán nyelvhasználat került előtérbe. Iskolánkat két tanuló képviselte: Böjti Kíra és Kopecsná Lili Sára. Diákjaink a középmezőnyben végeztek, és értékes tapasztalatokkal gazdagodtak. A verseny jó lehetőséget biztosított arra, hogy a tanulók összemérjék tudásukat, nyelvi készségeiket és kommunikációs képességeiket más iskolák diákjaival. A rendezvény jó hangulatban zajlott, a résztvevők pedig élményekkel és új tapasztalatokkal térhettek haza. Felkészítő pedagógus: Bogács Márta

          • Jutalomkirándulás

          • Május 6-án különleges jutalomkiránduláson vehettek részt a helytörténeti vetélkedő döntős csapatai és győztesei. Az úticél Esztergom volt, ahol tartalmas és élményekben gazdag program várta a tanulókat. Elsőként a híres oszmán kori Dzsámi Múzeum és Veprech-torony épületét tekintettük meg idegenvezetéssel egybekötve. A diákok sok érdekes történetet hallhattak a török korról, valamint a város múltjáról és kulturális emlékeiről. A vezetés során a tanulók aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésekbe, és számos kérdést tettek fel. A kirándulás második állomása a felújított Esztergomi Bazilika volt. Az idegenvezetés során megismerkedtünk Magyarország egyik legjelentősebb egyházi épületének történetével, különleges építészeti megoldásaival és művészeti értékeivel. A bazilika hatalmas tere és gyönyörű belső díszítése mindenkit lenyűgözött. A program nemcsak hasznos ismereteket adott a résztvevőknek, hanem közös élményeket is nyújtott. A jó hangulatú kirándulás méltó jutalma volt a vetélkedőn nyújtott kiváló teljesítménynek. A diákok sok új élménnyel és emlékkel gazdagodva tértek haza.

  • Fényképalbum

    • semmi megjeleníthető adatok